Kemény üzenetet küldött Izrael: egy hét alatt minden célpontot megsemmisítenek

2025. június 17. 20:33

Világossá tették: a hadsereg nem akar elhúzódó háborúba sodródni.

2025. június 17. 20:33
null

Az izraeli hadsereg becslése szerint egy héten belül be lehet fejezni az Iránban kijelölt célpontok elleni támadásokat – közölte a hadsereg szóvivője kedden. A helyzetfelmérés szerint egy héten belül le lehet zárni az összes olyan célpont elleni támadást, amelyeket az Iránnal vívott háború részeként korábban elterveztek. Hozzátették: lehet, hogy további 

egy hétre lesz szükség a célok teljesítéséhez, ugyanakkor a hadsereg nem akar elhúzódó háborúba sodródni.

Ezt is ajánljuk a témában

Röviddel azután, hogy az izraeli katonai hírszerzés vezetője bejelentette, hogy „hamarosan más területeken is áttörést érünk el”, Irán arról számolt be, hogy kibertámadás bénította meg bankrendszerének jelentős részét.

Kedden délután iráni állampolgárok arról számoltak be, hogy nem tudnak pénzt felvenni Irán legnagyobb, állami tulajdonú, a Forradalmi Gárdához tartozó Sepah bankjának automatáiból. A széles körű kibertámadást – saját közlése szerint – a Predatory Sparrow nevű, Izrael-barát hackercsoport vállalta magára.

***

(MTI)

Nyitókép: Bashar TALEB / AFP

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SzaboGeza
2025. június 17. 23:48
Ha egy hét alatt, a összes Iráni célpontot megsemmisíted, Irán hasonló megsemmisítő csapást fog mérni rátok!!!
fuszik
2025. június 17. 22:48
"Világossá tették: a hadsereg nem akar elhúzódó háborúba sodródni." Inkább megint maszatoltak egyet: Már abban van.
Ízisz
2025. június 17. 22:26
Z. "Hol bujkálsz Hámenei? – elnyelte a föld az iráni ajatollahot 2025. június 17. kedd, 15:30 Az izraeli támadások eszkalálódásával a legfőbb vezető eltűnése tovább fokozza az iráni rezsimben a pánikot" "Furcsa videók jönnek Iránból: végül mégis meg fog bukni az ajatollah? 2025. június 15. 21:21 Egyre több olyan videó jön Iránból, melyen az hallható, látható, ahogy a helyi lakosság Ali Hámenei ajatollah halálát kívánó jelszavakat skandál a nyílt utcán. Halál a diktátorra, halál Hámeneire!” – az izraeli bombázások közepette ezen jelszavak skandálásától volt hangos Teherán néhány utcája ma este. A fővárosból vagy egy tucat ilyen videó jött: egyelőre nem tűnik úgy, hogy tömegmegmozdulásról lenne szó, viszont a teheráni lakosság egy része az erkélyekről kiabálja egymásnak az ajatollah halálát kívánó jelszavakat. Valaki (tegnapelőtt, a támadás kezdetén) még egy „halál Hámeneire!” feliratú transzparenst" Elege van az embereknek belőle!!! 💯👍👏❗😊
SyncBaer
2025. június 17. 22:06 Szerkesztve
Nem értem. Ez azt jelenti - izraeli szempontból - hogy kilőnek 10 "célpontot" legyen az atomerőmű, nukleáris labor, vagy maga Teherán és akkor részükről vége a háborúnak? A sok iráni meg azt fogja mondani, hogy alleluja? Tényleg, vége a háborúnak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!